A Mezőtúri Református Kollégium Általános Iskolai intézményegysége 2020-ban nyerte el a Tehetségpont címet. Ez lehetővé tette, hogy a tehetséggondozás színvonalán emelni tudjunk. Az addig működő szakkörök körét bővítettük és elindítottuk tehetségműhelyeinket.
A Mezőtúri Pedagógiai Szakszolgálat tehetségkoordinátora mérésekkel szűri ki az egyes képességterületen kiemelkedő diákokat. Ennek alapján ajánljuk tanulóinknak a számukra leginkább megfelelő lehetőséget. Jelenlegi szakköreink – angol, kézműves, német, népi játék, öko-szakkör – 99 tanuló részvételével működnek. Tehetségműhelyeink – anyanyelvi, képzőművész, matematika-logika, robotika – 38 gyermek számára biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését.
Angol nyelvből nyelvvizsga előkészítőn vehetnek részt tanulóink. Önismereti foglalkozásaink – 64 diákkal – a személyiségfejlesztést támogatják. A Nemzeti Tehetségprogram keretén belül, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TFJ-22 „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” című pályázaton 2.500.000 Ft-ot nyert intézményegységünk eszközfejlesztésre. Ebből a forrásból szeretnénk programjaink eszközparkját bővíteni a gyermekek motiválása, tehetségük eredményesebb kibontakoztatása érdekében.